Ahol a divat az divat!
Posted on február 25, 2022 by nemadmin
Nincs is jobb dolog annál, minthogy egy meleg nyári estén a földön fekve nézzük a csillagos égboltot. Ki nem feküdt ki még a csillagos égbolt alá, és csodálta eközben az eget? Ugye, szinte nincs olyan ember, aki még ezt ne tette volna meg, legyen szó gyerekről vagy felnőttről. Személy szerint egy ilyen estén, én szeretek csak úgy elmerengeni az égben, lesni a csillagokat, keresni a csillagképeket és figyelni, hátha látok egy hullócsillagot, hogy kívánhassak egyet. Nyáron a lejellegzetesebb és legjobban kivehető csillagkép a Hattyú, melynek latin neve Cygnus. Ennek története, mint sok másik csillagképnek is, szintén a görög mitológiára alapszik. Érdekessége, hogy ehhez a csillagképhez, több mítosz is társul. Az egyik szerint: Phaethón (Héliosz napisten unokaöccse) szekerét nem sikerült kormányozni, így balesetet szenvedett, melybe sajnos belehalt. Barátja Küknosz (Liguria királya) nagyon gyászolta, így Apollón (Zeusz és Létó gyermeke) hattyúvá változtatta, majd az égboltra helyezte. A görög mitológiában a hattyú Zeusz egyik szent állata volt. Egy másik monda szerint, Zeusz azért változtatta hattyúvá, hogy egy tiltott szerelmi találkán vehessen részt. Van még egy harmadik monda is, mely szerint, Orpheusz a trákai hős annyira szépen játszott lantján, és oly gyönyörűen énekelt, hogy a vádállatok, sőt még a fák is körbe vették, hogy hallgassák csodálatos zenéjét. Zeusz ezért hattyú formájában az égre helyezte, hogy mindig lantja közelébe lehessen. Egy utolsó monda szerint pedig, a Hattyú nem más mint maga Zeusz, aki hattyú képében csábította el szerelmét, Lédát és így születtek meg ikreik. Ezért hálául Zeusz a hattyút az égboltra helyezte. Ezekből a mondákból, mítoszokból látszik, hogy a görögök számára a hattyú mekkora jelentőséggel bírt, hiszen mindegyik történetből kiderül, hogy Zeusz „életében” fontos szerepet játszott. Ezt a csillagképet Északi-Kereszt-nek is nevezik. Nevét a jellegzetes kereszt formáról kapta. Ezt a csillagképet nyolc csillag ábrázolja, és mellette találhatóak még a Cepheus, Sárkány, Lant, Kis-Róka, Pegasus és a Gyík csillagképe.
Category: Webáruház
Copyright © 2023 · All Rights Reserved · Alá Mode
Theme: Natural Lite by Organic Themes · RSS Feed