Ahol a divat az divat!
Az autósiskola debrecen szerint sok rutinos vezető elfelejti azt a nagyon fontos dolgot, hogy hiába vezetünk évek óta, vagy hiába közlekedünk hosszú ideje ugyan azon az útvonalon, sohasem szabad rutinból vezetni. A friss jogosítvánnyal rendelkezők bár még talán kicsit bátortalanabbak ,de az biztos, hogy sokkal jobban figyelnek arra, hogy pontosan és előírás szerűen betartsák a kressz minden szabályát. A debrecen autósiskola úgy véli, aki megszokásból vezet és úgy érzi, már kívülről ismer egy útvonalat, kevésbé lesz éber és figyelmes a vezetésre és a körülményekre. Ez pedig az autósiskola debrecen szerint nagy probléma, mert figyelmetlenségből sok közúti baleset származik. Nem beszélve arról, hogy egyik napról a másikra a jól megszokott útvonalunkon is életbe léphet forgalmi rend változás, vagy kihelyezhetnek egy új táblát, amire ha nem figyelünk, vagy nem vesszük észre, komoly probléma is származhat. Bírság, vagy baleset is következménye lehet. A debrecen autósiskola számos példát tudna említeni ilyen esetekre, például egyik napról a másikra egyirányúvá tesznek egy addig mindkét oldalról megközelíthető útszakaszt, vagy kihelyeznek egy stop, vagy kötelező elsőbbségadást jelző táblát. Tehát jó, ha magabiztosan vezetünk, de mindig maradjunk éberek, még ha ismert utakon járunk is.